Kémia érettségi követelmények

Vizsgakövetelmények (közép-, és emelt szint):
Kémia érettségi vizsgakövetelmények

(Forrás: Oktatási Hivatal)

Fogalomszedet

Az alábbiakban (a teljesség igénye nélkül) a kémia érettségihez szükséges témakörök és fogalmak jegyzékét találod, amely vázként szolgál a szükséges ismeretanyaghoz. A kémia érettségi 5 nagy témakörből tevődik össze: anyagszerkezet, általános kémia, szervetlen kémia, szerves kémia, és kémiai számítások. A vastaggal szedett részek az altémaköröket jelölik, az aláhúzott részek egy-egy bővebb ismeretkörre utalnak, a dőlt betűvel írott részek csak az emelt szintű vizsgához szükségesek.

ANYAGSZERKEZET

Atomszerkezet

Atom – atommag, elektronfelhő, elektron, proton, neutron, nukleon, rendszám, tömegszám, elemi részecske

Elemrelatív atomtömeg izotóp, radioaktív izotóp, vegyjel

Elektronszerkezetelektronhéj, maximális elektronszám, energiaminimum elve, alapállapotú atom, gerjesztett atom, telített és telítetlen héj, vegyértékelektron, atomtörzs, nemesgázszerkezet, atompálya, Pauli-elv, Hund-szabály, alhéj, párosítatlan elektron, elektronpár

A periódusos rendszerperiódus, csoport, főcsoport, mellékcsoport, atomsugár, mezők (s-, p-, d-, f- mezők)

Az atomok mérete – atommag és az atom méretviszonyai, atomméret változás a főcsoportokban és a periódusokban

Az ionokkation, anion, ionsugár, ionizációs energia, elektronaffinitás, elektronegativitás, nemesgáz-szerkezet

Elektronegativitás

Emelt kémia érettségi online tanfolyam

Nézd meg és próbáld ki INGYENESEN a weboldal emelt kémia érettségi online felkészítő tanfolyamát!

Kémiai kötések

Elsőrendű kémiai kötésekionkötés, kovalens kötés, fémes kötés, tapasztalati képlet

Másodrendű kémiai kötésekdiszperziós kölcsönhatás, dipólus-dipólus kölcsönhatás, hidrogénkötés, kötéserősség

Molekulák, összetett ionok

Molekulakötő elektronpár, nemkötő elektronpár

Kovalens kötésegyszeres kötés, többszörös kötés, kovalens vegyérték, kötési energia, kötéspolaritás, datív kötés, delokalizált kötés, s-, és p-kötés, kötéstávolság

A molekulák térszerkezetevegyérték elektronpár taszítási elmélet, központi atom, ligandum, molekula polaritás, téralkat, kötéspolaritás, kötésszög

Összetett ionok komplex ion

Anyagi halmazokelem, vegyület, keverék, komponens, fázis, homogén, heterogén, állapotjelzők, SI mértékegységek

Halmazállapotok, halmazállapot változásokgáz-, folyadék-, és szilárd halmazállapot, Avogadro törvény, ideális gáz, halmazállapot változások, kölcsönhatás, diffúzió, összenyomhatóság, alak, rácstípusok, forráspont, olvadáspont, felületi feszültség, viszkozitás, diffúzió

Egykomponensű anyagi rendszerek – kristályrácsok, amorf állapot, kristályos állapot, elemi cella, koordinációs szám, rácsenergia, rácstípusok (ionrács, atomrács, fémrács, molekularács), rácsösszetartó erő(k), rácspont, átmenet a kötés és rácstípusok között

Többkomponensű anyagi rendszerek – homogén rendszer, heterogén rendszer, kolloid rendszer, diszpergált részecske, diszperz rendszerek (köd, füst, hab, emulzió, szuszpenzió), kolloid rendszerek, vizes alapú kolloidok (asszociációs és makromolekulás kolloid, szol, gél), adszorpció, deszorpció, fajlagos felület, ozmózis, homogén rendszerek (gáz-, és folyadékelegy, oldat), térfogati kontrakció, oldatok, oldószer, oldott anyag, oldhatóság, telített oldat, az oldhatóság hőmérsékletfüggése, exoterm és endoterm oldódás, túltelített oldat, oldáshő, rácsenergia, hidratációs energia

ÁLTALÁNOS KÉMIA

Kémiai átalakulások

Kémiai reakció – aktiválási energia, ütközés, hatásos ütközés, energiadiagramok

Kémiai képlet – összegképletek (tapasztalati képlet, molekulaképlet), szerkezeti képletek (elektronképlet, konstitúciós képlet, félkonstitúciós képlet, vonalképlet)

Kémiai egyenlet – sztöchiometriai egyenlet, tömegmegmaradás törvénye, ionegyenlet, töltésmegmaradás elve, egyenletrendezés

Termokémia

Folyamatok energiaviszonyai – endoterm és exoterm fizikai változások és kémiai reakciók, energiadiagramok

Reakcióhő – képződéshő, Hess tétel

Reakciókinetika

Reakciósebesség, katalízis, katalizátor

Egyensúly

Megfordítható reakció, dinamikus egyensúly, kiindulási koncentráció, egyensúlyi koncentráció, kémiai egyensúly, a legkisebb kényszer elve (Le Chatelier-elv), a kémiai egyensúly törvénye (a tömeghatás törvénye), az egyensúlyi állandó (Kc)

A kémiai reakciók típusai

Sav-bázis reakciók

Sav-bázis elméletek (Arrhenius, Bronsted), sav, lúg, értékűség, amfotéria, sav-bázis párok, sav- és báziserősség, sav- és bázisállandó, disszociációfok, kémhatás, a víz autoprotolízise, pH, vízionszorzat, savas-, lúgos-, és semleges kémhatás, sav-bázis indikátorok, univerzál indikátor, pH-papír, fenolftalein, lakmusz, növényi indikátorok, metilnarancs, közömbösítés, semlegesítés, sav-bázis titrálás, sók hidrolízise

Elektronátmenettel járó reakciók

Oxidáció, redukció, oxidálószer, redukálószer, oxidációs szám

Egyéb reakciók

Csapadékfejlődés, gázfejlődés, komplexképződés, egyesülés, bomlás, disszociáció

Elektrokémia

Galvánelemek – galvánelem, galváncella, elektród, anód, katód, elektromotoros erő, standardpotenciál, standard hidrogénelektród, standard fémelektród, Daniell-elem, elektródpotenciál

Elektrolízis –  elektrolízis vizes oldatban és olvadékban, pólus, elektrolizáló cella, indifferens elektród, mennyiségi viszonyok (Faraday I. és II. törvénye)

SZERVETLEN KÉMIA

Általában: szerkezet, fizikai és kémiai tulajdonságok, előfordulás, előállítás, felhasználás, élettani hatás

Hidrogén

Szerkezet, izotópok (hidrogén, deutérium, trícium), szín, halmazállapot, oldhatóság, sűrűség, reakcióképesség, reakciói, előfordulás, előállítás, felhasználás, diffúziósebesség

Nemesgázok

Szerkezet, szín, szag, halmazállapot, reakciókészség, rácstípus

Halogének

Halogénelemek (középszinten csak a klór)

Szerkezet, polaritás, rácstípus, fizikai és kémiai tulajdonságok, előállítás, felhasználás, előfordulás, élettani hatás

Halogénvegyületek – hidrogén-halogenidek (középszinten csak HCl), kősó, ezüst-halogenidek, Hypo

Az oxigéncsoport

Az oxigéncsoport elemei – O, S, Se, Te, allotrópia, égés, ózon, biológiai oxidáció

Oxigénvegyületek – oxidok, víz, amfotéria, eutrofizáció, vízkeménység, vízlágyítás természetes vizek, fém-oxidok (CaO, MgO, Al2O3, Cu2O, CuO, FeO, Fe2O3), hidroxidok (NaOH, Ca(OH)2, Al(OH)3, KOH, Cu(OH)2, Fe(OH)2, Fe(OH)3), oxosavak és sóik, peroxidok (H2O2)

Kénvegyületek – H2S, szulfidok, SO2, pirit, szulfitok, SO3, H2SO3, H2SO4, szulfátok

A nitrogéncsoport

Nitrogén – nitrogénatom, nitrogén molekula

Nitrogénvegyületek – ammónia, komplexképzés, ammónium sók, nitrogén-monoxid, nitrogén-dioxid, HNO2, nitritek, HNO3, választóvíz, királyvíz, műtrágyák, robbanószerek, nitrátok

Foszfor – allotrópia, gyufa

FoszforvegyületekP2O5, H3PO4, foszfátok, hidrogén- és dihidrogén- foszfátok

A széncsoport

Szén – allotrópia, grafit, gyémánt, fullerének

Szénvegyületek – szén-monoxid, szén-dioxid, üvegházhatás, tűzoltás, szénsav, karbonátok, hidrogén-karbonátok

Szilícium – félvezetők, agyagásványok

Szilícium vegyületek – SiO2, üveg, szilikonok, sziloxánkötés

Fémek

Könnyű- és nehézfémek, elektromos és hővezetőképesség, ötvözet, korrózió, korrózióvédelem, rozsdaképződés

Az s-mező fémei – alkáli- és alkáliföldfémek, lángfestés, vegyületeik

A p-mező fémei – alumínium, passziválódás, bauxit, timföld, alumíniumgyártás, alumíniumion, ón, ólom, savas ólomakkumulátor

A d-mező fémei – vascsoport (Fe, Co, Ni), vasionok, vasércek, vas- és acélgyártás, öntöttvas, acél, ferromágnesesség, rézcsoport (Cu, Ag, Au), ionjaik, permetezés, szulfidos ércek, fényképészet, analitikai kémia, cink, higany, KMnO4

SZERVES KÉMIA

Általában: szerkezet, fizikai és kémiai tulajdonságok, előfordulás, előállítás, felhasználás, élettani hatás

Szerves vegyületek általános jellemzői

Szerves anyag, vis vitalis elmélet, organogén elemek, Wöhler, szerves molekulák szerkezete, konstitúció, konfiguráció, konformáció, konformerek, ekvatoriális és axiális ligandum, izoméria és típusai, kiralitás, homológ sor, funkciós csoportok, reakciótípusok (szubsztitúció, addíció, polimerizáció, polikondenzáció, elimináció

Szénhidrogének

Alkánok, cikloalkánok – általános összegképlet, nevezéktan, normális és elágazó láncú alkánok, alkilcsoport, szénatom rendűsége, krakkolás, földgáz, kőolaj, kőolajfeldolgozás, ólommentes benzin, oktánszám, benzinreformálás, szintézisgáz

Alkének – általános összegképlet, nevezéktan, olefin, vinilcsoport, izoméria, kormozó égés, addíció, monomer, polimer, műanyagok, Markovnyikov-szabály, diének, műgumi, természetes poliének, kaucsuk, gumi, karotinoidok, konjugált kettős kötés, delokalizáció, vulkanizált kaucsuk

Alkinok – általános összegképlet, nevezéktan, acetilén, aromás szénhidrogének, aromás vegyület, aromás elektronrendszer, arilcsoport, delokalizált elektron, benzol, toluol, naftalin

Halogéntartalmú szerves vegyületek

Alkil-halogenidek, hajtógáz, Zajcev-szabály

Oxigéntartalmú szerves vegyületek

Egyszerű funkciós csoportok (hidroxil-, éter-, oxo-, és karbonilcsoport), összetett funkciós csoportok (karboxil-, és észtercsoport), vegyületcsoportok (alkohol, fenol, éter, aldehid, keton, észter, karbonsav)

Hidroxivegyületek – alkoholok, etanol, metanol, glikol, glicerin, értékűség, rendűség, fenolok, fenol

Éterek – dietil-éter

Oxovegyületek – aldehidek, formilcsoport, ketonok, ketocsoport, formaldehid, acetaldehid, aceton Ezüsttükörpróba, Fehling-reakció, formalin

Karbonsavak – hangyasav, ecetsav, palmitinsav, sztearinsav, oxálsav, olajsav, benzoesav, karboxilcsoport, savmaradék, vajsav, tereftálsav, acilcsoport, dimerizáció, sóképzés, észteresítés, egyéb funkciós csoportot is tartalmazó karbonsavak (tejsav, borkősav, szalicilsav, citromsav, piroszőlősav, karbonsav-sók, szappan,

Észterek – etil-acetát, viaszok, gyümölcsészterek, lúgos hidrolízis, zsírok, olajok, elszappanosítás, szervetlen-sav-észterek, foszfátészterek, nitroglicerin, szulfátészterek

Nitrogéntartalmú szerves vegyületek

Aminok – metil-amin, értékűség, rendűség, anilin, amidképzés

Aminosavak – glicin, a-aminosavak, ikerionos szerkezet, amfoter jelleg, fehérje

Savamidok – formamid, acetamid, karbamid

Nitrogéntartalmú heterociklusos vegyületek

Piridin, pirimidin, pirrol, porfirinváz, imidazol, purin

Gyógyszerek, drogok, hatóanyagok

Szénhidrátok

Mono-, di- és poliszacharidok, polihidroxi-oxovegyületek (aldóz, ketóz), glikozidos hidroxilcsoport, redukáló hatás, karamellizálódás, D- és L-konfiguráció, glicerin-aldehid, enantiomerpár, 1,3-dihidroxi-aceton, ribóz, 2-dezoxiribóz, glükóz, energiaforrás, anomerek, fruktóz, maltóz, cellobióz, szacharóz, cellulóz, keményítő, amilóz, amilopektin

Fehérjék

Peptidkötés, primer-, szekunder-, és tercier struktúra (amiosav-szekvencia, a-hélix, b-redő, fibrilláris és globuláris fehérjék), kvaterner struktúra, polipeptid lánc, biuretpróba, xantoprotein-reakció, koaguláció, fehérjetípusok

Nukleinsavak

Nukleotid, nukleozid, polinukleotid lánc, DNS, RNS, bázissorrend, gén, mutáció

Műanyagok

Hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok, természetes és szintetikus műanyagok, szerves és szervetlen láncú műanyagok, gumi, ebonit, polimerizációs és polikondenzációs műanyagok, PE, PP, teflon, PVC, műgumi, polisztirol, plexi, szilikonok, fenoplasztok, aminoplasztok, poliészterek, poliamidok, savas eső, hulladékfelhalmozódás, hulladékégetés és újrahasznosítás, allergén hatások

Energiagazdálkodás

Kőszén, kőolaj, földgáz, hagyományos-, megújuló-, és alternatív energiaforrások

KÉMIAI SZÁMÍTÁSOK

Az anyagmennyiség

Relatív atomtömeg, relatív molekulatömeg, anyagmennyiség, moláris tömeg, Avogadro-állandó, sűrűség, mértékegységek, részecskeszám, térfogat

Gázok

Avogadro törvény, moláris gáztérfogat, gázok relatív sűrűsége, ideális gázok állapotegyenlete

Oldatok, elegyek, keverékek

Tömegszázalék, térfogatszázalék, mólszázalék, anyagmennyiség-koncentráció, oldhatóság, tömegszázalék, tömegtört, térfogattört, móltört, tömegkoncentráció, oldatkészítés, hígítás, töményítés, keverés

Számítások a képlettel és a kémiai egyenlettel kapcsolatban

Összegképlet, sztöchiometria, kémiai egyenlet, termelési százalék, szennyezettség

Termokémia

Reakcióhő, képződéshő, Hess tétel, kötési energia, rácsenergia, hidratációs energia, ionizációs energia, elektronaffinitás

Kémiai egyensúly

Egyensúlyi koncentráció, kiindulási koncentráció, egyensúlyi állandó, átalakulási százalék

Kémhatás

pH, vízionszorzat, erős sav, erős bázis, Ks, Kb, disszociációfok, gyenge savak, gyenge bázisok, sav-bázis titrálás

Elektrokémia

Standardpotenciál, elektromotoros erő, Faraday-törvények

  • Regisztráció
vagy
Elfelejtetted a jelszavad? Add meg az e-mail címed, és kapsz egy linket egy új jelszó létrehozásához e-mailben.
Adataidat nem osztjuk meg senkivel.
Scroll to Top